Felhőtlen nyári éjszakán

Felhőtlen nyári éjszakán

a csillagok vérét

a tiszta folyók

és a hegyek bujkáló patakjai isszák

nyári éjszakán

a kert pucér virágai megmártóznak

a telihold fényében.

Reggel a pályaudvaron

Reggel a pályaudvaron téged vártalak

még sötét volt

de már kilógott a hajnal ezüst-csizmája

a tavaszi felhők közül

siető emberek közé keveredve kerestelek

de minden kabát egyforma volt az egymáshoz ragadt

embereken

pislákoló lámpákra bízott szemem eltévedt a kavarodásban

pedig ott álltál mellettem

és csak néhány pillanat választott el attól

hogy fagyos arcom fölszívhassa meleg tenyered illatát.

Szerelem- vég

Az éjszaka celláiból kiszökik a hajnal

óraüveg mögött reszkető

álmos mutatók fénylenek

s falfehér ezüst csorog

foghíjas polcok derekára

ha velem lennél

mosolyodat hajnali ezüstből önteném ki

de én csupán földre zuhanó fáradt harang

tompa puffanásával jelzem hogy vagyok

s tört kehely-tekintettel lesem árnyákod

ahogy lassan elmúlsz

a vágy hordalékait sodorva magaddal

korhadó-gerincedben meztelen fuvolák énekelnek.

Templom

A templom csöndjét

a feszület előtt állva hallgatod

ezt a csöndet a fehérre meszelt falak közé

zárta neked Isten

naptáradat eldobhatod

mert minden percet ünneppé avat ez a csönd

a fehérre meszelt falak között

csak a bronztestű Krisztus ragyog

az ablakok sem fényesek

amikor az oltár elé térdelsz

a kormos viasz-szagú gyertyák közé

térden állva könyörögsz bűneidért

had maradjon meg lelkedben a fény

Krisztus bronz-ragyogású teste

örökké égő gyertyaként a szívedben.